Regisztráció

Üdvözöljük Kisbágyon község honlapján!
Mai dátum: 2024. 03. 29.

Az Adventtől Karácsonyig Pályázat bemutatása

Projekt megkezdésének időpontja: 2021.11.26.

Projekt befejezésének időpontja: 2021.11.30.


A pályázat címe: Adventtől Karácsonyig


A pályázó bemutatása:

Kisbágyon Ifjúságáért és Hagyományaiért Alapítvány megalakulása óta elkötelezett a település közösség kulturális életének fellendítése, a fiatalok tehetséggondozása, ifjúsági és családi szabadidős sporttevékenység támogatása, a község hagyományainak ápolása és újjáteremtése, gyermek- és ifjúságsegítése iránt.


Indokoltság:

A pályázatból szerettek volna megvalósítani egy olyan programot/rendezvényt, amely hagyományosan nem része a település éves programjának. A program elsősorban a közösségi életben aktívan résztvevő fiatalokat és idősebb korosztályt célozza meg, ezzel is erősítve identitás tudatukat és a közösségi életet a településen.


Megvalósult tevékenység:

A pályázat benyújtásakor bemutatott tevékenység és a megvalósítás során 100%-ban az valósult meg, melyet a pályázat benyújtásakor tervezett a Kisbágyon Ifjúságáért és Hagyományaiért Alapítványa. A pályázatból valósult meg egy olyan program/rendezvény, amely hagyományosan nem része a település éves programjának. A program elsősorban a közösségi életben aktívan résztvevő fiatalokat és idősebb korosztályt célozta meg, ezzel is erősítve identitás tudatukat és a közösségi életet a településen. A projekt keretében sor került a régi idők karácsonyi hagyományainak felelevenítésére, ezen belül a még településükön élő lakosok által összegyűjtött tárgyak, versek, dalok és receptek kerültek bemutatása a faluházban. A színjátszó csoport tagjai betlehemes előadással készültek a karácsonyi előadásra, amelyhez zenei kíséretet is igénybe vettek és ezzel a műsorral a település minden otthonát igyekeztek felkeresni. A falu karácsonyát a faluházban rendezték meg ahol hagyományos étellel és itallal látták vendégül a megjelenteket. A rendezvény megszervezésére és lebonyolítására a Négy Arc Kulturális, Művészeti és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság került felkérésre, akik több éves szakmai tapasztalattal és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkeztek a sikeres kulturális rendezvények/fellépések megszervezésében és lebonyolításában. A program elsősorban a közösségi életben aktívan résztvevő fiatalokat és idősebb korosztályt célozta meg, de Kisbágyon teljes lakossága meghívót kapott (~400 fő).